Jól áll a Kaszpi-tenger térségéből szállítandó földgázért folyó versenyben a Nabucco a Gazprom Déli Áramlat földgázprojektjével szemben - mondta hétfőn a WirtschaftsBlattnak a Nabucco konzorcium vezetője. A jelenlegi becslések szerint 8 milliárd eurós beruházást jelentő Nabucco a tervek szerint hosszabb távon évi 31 milliárd köbmétert gázt juttat majd a Kaszpi-tenger körzetéből egészen Európáig. A tervek szerint 2015-ben már megindulhat a gázszállítás a vezetéken.
Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH ügyvezető igazgatója szerint az első szállítási szerződéseket még az idén, de legkésőbb a jövő év első felében meg fogják kötni.
Az osztrák lap szerint a Nabucco elsősorban Azerbajdzsánra és Irakra számít beszállítóként, bár a két ország mindegyike elvileg egyedül is fel tudná tölteni a vezetéket földgázzal, és a tárgyalások nehézkessége ellenére a türkmenisztáni gázról sem akarnak lemondani.
Mitschek szerint a Nabucco semmilyen tekintetben nincs lemaradva a Déli Áramlattól: a Nabucco megvalósíthatósági tanulmánya már 2004-ben elkészült, a Déli Áramlatnak még nincs ilyen, és a Nabucco építése a tervek szerint 2012 végén megkezdődik, a Déli Áramlaté Alekszej Miller Gazprom-főnök korábbi nyilatkozata szerint egy évvel később.
A projekt kivitelezésében az osztrák OMV, a Mol, a román Transgaz, a Bulgargaz, a török Botas és a német RWE vesz részt.
Az Oroszország által támogatott Déli Áramlat gázvezeték várhatóan 2018-tól üzemel teljes kapacitással, míg egy rövidebb szakaszát már 2015 decemberében átadhatják.
A Déli Áramlat Oroszországból a Fekete-tengeren át Görögországba, Bulgáriába, Olaszországba, Szerbiába, Magyarországra, Szlovéniába és Ausztriába, négy vezetéken keresztül szállít majd évi 63 milliárd köbméter földgázt. A vezetéket üzemeltető vállalat részvényese az orosz Gazprom, az olasz ENI, az osztrák OMV, a francia EdF, és várhatóan bekapcsolódik a vállalkozásba a német Wintershall, a BASF kőolaj- és gázipari leányvállalata is.
- Heteken belül megszülethet az új Emfesz-Gazprom szerződés
- Jól teljesítettek az E.ON tárolói
- Ismét gond lehet az ukrán gázimporttal
- Visszaállt a rend a gázpiacon
- Már jön a gáz, csak még nincs itt
-
Environment: Environment blog | guardian.co.ukThe Environment Agency has warned the UK to expect more floods but its advice seems to be falling on deaf earsA moving new exhibition of photographs at Somerset House shows the human impact of flooding around the world over the past five years and provides an insight into how climate change may already be disrupting lives and livelihoods.The images from major flooding events in the UK, Pakistan, Australia and Thailand feature victims and survivors as they cope with the inundation of their homes and the aftermath. The photographer, Gideon Mendel, says his intention is "to depict them as individuals ...
Flash floods are on the rise, while the budget to tackle them sinks | Bob Ward
