Csillapítaná a kedélyeket az ExxonMobil az európai nemkonvencionális gázzal kapcsolatban. A vállalat tengeren inneni vezetője szerint a hatalmas készletekre vonatkozó jelentések gyakran nem eléggé megalapozottak, a robbanásszerű termelés még jóval odébb van.
Európában pár helyen lehetséges, hogy elkezdődik a termelés öt éven belül, de ahhoz feszített munkaütem szükséges Kevin Biddle, az ExxonMobil európai termelési igazgatója szerint. A készletek számára, nagyságára és minőségére vonatkozó adatok egyelőre főleg spekulatívak, hangsúlyozta Biddle a Londonban tartott International Petroleum Week-en.
Az amerikai óriásvállalat Lengyelországban és Németországban is próbálkozik a nemhagyományos gáztermelés meghonosításával, egyike a legaktívabb vállalatoknak ezen a téren. Az utóbbi időben azonban óvatosságra inti a lelkesedőket, hiszen az al-iparág itt még mindig gyerekcipőben jár és számos bizonytalansági tényezővel küzd.
Szeptemberben például az angol Cuadrilla jelentette, hogy akkora mezőt talált, aminek a segítségével a Brit-szigetek lakosságának igényei akár hatvan évig is fedezhető lenne. Az iparág nem érti, hogyan jutott erre az eredményre a vállalat mindössze három próbakút fúrásával. A múlt hónapban egyetlen próbafúrás nélkül jelentett a kanadai Tamboran Resources 124 ezer milliárd köbméteres találatot Észak-Írországból.
Az ExxonMobil a múlt hónapban két próbafúrás elvégeztével azt jelentette, nem talált termelésre alkalmas gázt az egyik lengyelországi területén, mire az orosz Gazprom, Európa legnagyobb beszállítója azt nyilatkozta, az al-iparág itteni kifejlődése csak illúzió.
Az tehát, hogy az észak-amerikaihoz hasonló termelésrobbanás (mely során a kontinens importőrből exportőrré válhatott) itt is bekövetkezzen, még nem tűnt fel a horizonton.
- Heteken belül megszülethet az új Emfesz-Gazprom szerződés
- Jól teljesítettek az E.ON tárolói
- Ismét gond lehet az ukrán gázimporttal
- Visszaállt a rend a gázpiacon
- Már jön a gáz, csak még nincs itt
-
Environment: Environment blog | guardian.co.ukThe Environment Agency has warned the UK to expect more floods but its advice seems to be falling on deaf earsA moving new exhibition of photographs at Somerset House shows the human impact of flooding around the world over the past five years and provides an insight into how climate change may already be disrupting lives and livelihoods.The images from major flooding events in the UK, Pakistan, Australia and Thailand feature victims and survivors as they cope with the inundation of their homes and the aftermath. The photographer, Gideon Mendel, says his intention is "to depict them as individuals ...
Flash floods are on the rise, while the budget to tackle them sinks | Bob Ward
