2.22.
Gázhiányhoz vezettek a választások

Az orosz Gazprom európai gázszállításai teljes egészében helyreálltak a rendkívüli hideg enyhülésével, az európai fogyasztók a szerződéses gázmennyiséget kapják. Az orosz gázóriás vesszőfutását saját magának köszönheti: nem fejlesztette kellő mértékben gázszállítási és tárolási kapacitásait.

Csaknem egy hónap után végre teljesen helyreállt az orosz gázexport, a Gazprom szerint immár a teljes mennyiséget megkapják a külföldi vevők. Mint azt korábban az Energiainfo is megírta, az Európába érkező extrém hideg hatására megnövekvő igényeket a Gazprom nemcsak hogy nem tudta megfelelően kielégíteni, hanem még a szerződésekben kikötött mennyiségeket sem tudta időben leszállítani. A Gazprom vezérigazgató-helyettese, Alekszandr Medvegyev ugyanakkor részben az Európai Uniót hibáztatta a szűk keresztmetszetekért. Szerinte ugyanis a válság közepette az azonnali piacok és a megújuló energia nem tudta kompenzálni a megnövekedett keresletet.

Ez némiképpen különbözik a még januárban hangoztatott érvektől, akkor ugyanis a Gazprom Ukrajnára próbálta meg rákenni a szállítások kiesését. A kérdéses időszakban azinban Kijev szerint Oroszország a szerződéses mennyiségnél egytizeddel kevesebb gázt szállított Ukrajnának: napi 510 millió köbméter helyett csupán 460 millió köbmétert. Ukrajna saját föld alatti tározóiból pótolta a kiesett mennyiséget. Később a  Gazprom elismerte, hogy néhány napig összességében az előírtnál mintegy 10 százalékkal kevesebb földgázt exportált a nyugat-európai országokba, de már helyreállt a szállítások normális menete. Ugyanakkor a cég azt is elismerte, hogy a megnövekedett európai keresletet nem tudta kielégíteni. A konszern ugyanis abban a kellemetlen helyzetben találta magát, hogy  - mivel Oroszországban választási év van - az orosz miniszterelnök Vlagyimir Putyin nem engedélyezte, hogy visszafogják a belföldi fogyasztást az európai export javára.

Pedig a kitermelés - elméletben, a gáztározókkal együtt - képes lenne fedezni az igényeket. A Gazprom jelenleg napi 1,63 milliárd köbméteres kitermelési kapacitással rendelkezik, (a részlegesen kimerülő gázmezők miatt ez évről-évre csökken, tavaly még 1,7 milliárd köbméteres kitermelési kapacitást jegyeztek) ami képes lenne fedezni az európai és oroszországi igényeket, igaz, ilyen megnövekedett igény esetén csak a gáztározókkal együtt. Éppen itt rejlik azonban a Gazprom Achilles-ina: az elmúlt években a konszern hatalmas összegeket fektetett exportvezetékeibe, míg ezzel szemben elhanyagolta oroszországi transzportvezetékeit és tározóit.

Az East European Gas Analysis tanácsadócég igazgatója, Mihail Korcsemkin szerint (Die Welt, 2012.02.20.) az 2008-óta mind az oroszországi gáztározókapacitás, mind a belfőldi transzportvezetékek bővítése elmaradt a tervezettől, ráadásul a meglévő infrastruktúra jelentős része is elöregedett, többsége még a szovjet érából származik. A Gazprom kitermelésének 90 százaléka jelenleg Nyugat-Szibériában zajlik, az Uralt megkerülő, vagy a hegységen átvezető vezetékek azonban nem felelnek meg a megnövekedett igényeknek. Még ez a mulasztás sem befolyásolta volna az exportszállításokat, ha az elmúlt években a Gazprom a terveknek megfelelően bővítette volna gáztározó kapacitásait. Ebben az esetben ugyanis a konszern napi 760 millió köbméter gázt emelhetne ki tározóiból szemben a jelenlegi 630 millió köbméterrel. Ezt a Gazprom is elismerte, így várhatóan a cég 2015-ig mintegy 5 milliárd köbméterrel növeli majd tározókapacitását.

Árfolyamok
Felmérések
Napenergia-forradalom
E.I. blog
  • The Environment Agency has warned the UK to expect more floods but its advice seems to be falling on deaf earsA moving new exhibition of photographs at Somerset House shows the human impact of flooding around the world over the past five years and provides an insight into how climate change may already be disrupting lives and livelihoods.The images from major flooding events in the UK, Pakistan, Australia and Thailand feature victims and survivors as they cope with the inundation of their homes and the aftermath. The photographer, Gideon Mendel, says his intention is "to depict them as individuals ...
Facebook