Szabályozás

Az Európai Unió Bizottsága már a harmadik liberalizációs csomaggal küszködik, idehaza viszont a jelenleg hatályos 2003/55 EK irányelv átültetésével is gondjaink vannak. Az irányelv ugyanis 2007. július 1-jére irányozta elő a teljes piacnyitást (áram és földgáz), és mindkét oldalon késésben vagyunk. A villamos energia piac átalakítása 2008. január 1-jével megtörténik, ennek törvényi kerete megvan, jóllehet még mindig számos végrehajtási részletszabály hiánya nehezíti a szereplők dolgát. A földgázpiacot illetően tavasszal világossá vált, hogy jövő nyárra húzódik a modellváltás, ugyanakkor most még az sem zárható ki, hogy további halasztást szenved a hadművelet, és csak 2009 elejére sikerül időzíteni a tényleges nyitást. (Ne feledjük, hogy de iure már ma is bárki vásárolhatna a szabadpiacon, de ha ilyen igény felmerülne is, egyetlen piaci szereplő sem tudná még kezelni az ilyen igényt.)

Számos bizonytalanság terheli tehát a folyamatot, s így a jövő megítélését, de úgy tűnik, hogy az árampiaci fejlemények ismeretében analógia kínálkozik a leendő gázpiac működésének némi előrejelzéséhez.

Az új struktúra lényege az, hogy az eddig ismert közüzemi működést egyelőre fenntartja az egyetemes szolgáltatás intézménye révén. Megszűnik ugyan ebben a körben a tételes költség-felülvizsgálaton alapuló hatósági árszabályozás, ugyanakkor a szolgáltatói tarifák elfogadása, illetve a kereskedői árrések meghatározása révén a hatóság (GKM, MEH) lényegében továbbra is alkalmazhat, illetve fenntarthat a piaci folyamatoktól eltérített árakat a portéka (áram, földgáz) vonatkozásában. A fuvar, vagyis a rendszerek használati díja változatlanul hatósági díjas marad.

Az árampiacot látva úgy tűnik, hogy a háztartási fogyasztók árai felett gyakorolt árleszorító politikai kontroll árát azok a nem-háztartási fogyasztók fizetik meg, akik jövőre már nem lévén jogosultak az egyetemes szolgáltatás igénybe vételére, a szabadpiaci szegmens kereslet-kínálati törvényeinek esnek áldozatul az önmaguk által gerjesztett keresleti versenyben.

A földgázpiacon jelenleg mintegy 300 fogyasztó 700 fogyasztási helyen vásárol összesen 4,5 milliárd köbméter gázt a ma ismert, jövő évre bejelentett igények alapján. Ez tekintélyes mennyiség és arány európai összehasonlításban is, hiszen a teljes éves felhasználás (12-14 milliárd köbméter) harmadát teszi ki. Ugyanakkor figyelembe véve a háztartási fogyasztás egyharmados részarányát, a nem-háztartási kör fele még közüzemben van. Így nem mindegy, hogy milyen ütemezésben kényszerülnek a szabadpiacra. A GET tervezet a kezdeti küszöbértéket leszállította, ennek folytán elvileg az első körben az 500 m3/óra teljesítmény feletti fogyasztók mellett a 100 m3/óra felettiek is kikerülnek az egyetemes szolgáltatási körből. Az előbbiek száma mintegy 300-ra tehető, utóbbiak viszont legalább 4000-en vannak. Ennek a körnek a szabadpiaci beszerzése természetesen nem új gázigény, de a versenyképes forrás kimerülésével semmilyen árelőnyre nem számíthatnak, ellenben árfelhajtó tényezővé válik az a mechanizmus, amit az árampiacon láthatunk.

Ártényezők

Ismeretes, hogy földgázfogyasztásunk 80%-át importáljuk. Ez a földgáz végső soron alapvetően orosz, kisebb részben türkmén forrásból származik. A közüzemi szolgáltatás körében lényegében orosz eredetű gázzal van dolgunk, amely a Gazpromtól származik, és egyrészt a Panrusgáz, másrészt a Gaz de France, illetve az E.ON-Ruhrgas kereskedelmi csatornáin érkezik az országba Beregdarócnál, valamint a HAG-vezetéken Baumgarten felől, hosszú távú szerződések keretében.

A gáziparban szokásos hosszútávú megállapodások alapján ennek a földgáznak az aktuális árát meghatározott helyettesítő termékek (nálunk a könnyű fűtőolaj és gázolaj 50-50%-os arányban) világpiaci ára határozza meg, bizonyos késleltetéssel és kisimítással (nálunk kilenc havi mozgó átlagolással). A mediterrán kikötőbe leszállított feldolgozott olajtermékek alapanyaga ugyan az Ural típusú orosz nyersolaj, ennek árváltozása azonban elég szorosan követi a vezető világpiaci termékek (WTI, Brent) ármozgását, így ezek ismeretében bárki nyomon követheti a várható árhatásokat.

Az utóbbi időszakban több lépcsőben lezajlott ársokkok nyomán - amikor az elmúlt hetekben stabilan a 90-100 dolláros sávban tartózkodik a hordónkénti nyersolajár - már szinte hihetetlen, hogy 2000-ben a harminc dollárt sem érte el az éves átlagos Brent ár (Ural 26,72), ami némi hullámvölgy után még 2003-ban is alulról nézte ezt a szintet. Ezután viszont nekilódult, és rendre 38 dollár, 54 dollár, illetve 65 dollár felett zárta évi átlagát az elmúlt években. Ennek nyomán alakultak ki végeredményben az idei gázáraink, igaz, a szabályozó hatóságok nem használták ki a negyedéves árkorrekciós rendszerben rejlő előnyöket a konkrét világpiaci mozgások tükröztetésére, hanem a Mol örökébe lépő E.On Földgáz Trade kizárólagos közüzemi nagykereskedővel kötött alku keretében a 2006-os nyomott belföldi árak importköltségeit jó ideig az E.On állta, utóbb viszont ezt törlesztve lassan kiegyenlítődik a számla. Ilyen módon gyakorlatilag idén változatlanok maradtak a végfogyasztói árak, vagyis teljes országos átlagban a 80 Ft/köbméter körüli árszint.

Az idei olajár rally nyomán viszont jövőre komoly nyomás várható a költségekben. Pici augusztusi megingást leszámítva a havi átlagárak rendületlenül kapaszkodtak fel az év eleji 50 dollárról a novemberi 90 dolláros hordónkénti árra. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a tavalyi éves átlag alá akkor kerülhetnénk, ha decemberben végig ingyen adnák a szállítók a nyersolajat. Erre nem nagyon számíthatunk, 70 dollár körül éves átlagárra viszont igen. Ennek nyomán a január 1-jei árkorrekcióban máris legalább 10%-os importnyomás jelentkezik, a következő év hátralevő negyedéveit még valamelyest befolyásolhatják a leendő világpiaci ármozgások. Elvileg lejjebb adhatják a piacok, a kereslet csökkenése, illetve a szállítási kockázatok mérséklődésével a 20-25 dollár/hordó mértékűre becsült spekulatív tőke is elhagyhatja a szektort. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a nem túl távoli jövőben 120 dolláros magasságból nézünk vissza irigykedve a mai helyzetre. Ne feledjük, hogy a kitermelés üteme egyre kevésbé képes lépést tartani a fogyasztás bővülésével (Ázsia iparosodó területei), s minden jel szerint véget ért az olcsó olaj korszaka.

Minthogy dollárban fizetnek kereskedőink a szállítónak, nem lényegtelen kérdés a belföldi árakat illetően a devizakurzus alakulása. Az elmúlt esztendők 200, illetve tavaly 210 forintos dollárkurzusa után idén a forint jelentős erősödését és a dollár gyengülését egyszerre tapasztalhatjuk. Ennek áldásos hatása segített tompítani eleddig az olajársokk legutóbbi hatásait. A reálárfolyamokat megbízhatóan tükröző Big Mac index szerint nyáron nagyjából helyesen volt árazva nemzeti valutánk, arra viszont nem szabad bizton számítani, hogy jövőre nem fog gyengülni az idén vélhetően 185 forint körül alakuló éves árfolyam. Ez tehát további kockázati tényező az árnyomás tekintetében.

Az árkorrekció kérdését nem érinti a gázár kompenzáció rendszerének már bejelentett módosítása, viszont az érintett - eddig támogatott - lakossági fogyasztók nyilván megérzik a támogatási források szűkülését. Viszont az említett áthúzódó szabályozási tétel (E.On ügylet) még mintegy 30-35 milliárd forintos hátralékot mutat.

A földgáz értékesítésének árrésére részleteiben most nem térünk ki, mert az első félévben semmilyen változás - leszámítva a végfogyasztókat nem érintő, piaci szereplők közötti átrendezéseket - nem várható.

Ezzel nagyjából végeztünk is a gázmolekula költségtényezőinek áttekintésével, lássuk a fuvardíjakat. A rendszerhasználati díjak (alapdíj, szállítóvezetéki, elosztóhálózati és tárolói díjak) igen változatos formában vannak a közüzemi árakba beépítve, nem is egyszerű követni egyes elemeik változásának hatásait. Összességében azonban viszonylag egyszerű a képlet, az infrastruktúrát üzemeltető cégek tisztességesnek mondható eszközarányos megtérülésben részesülnek, nagyvonalú költség-felülvizsgálat mellett. Talán ennek nyomán nevezhető nemzetközi összehasonlításban meglehetősen magasnak a rendszerhasználati díjak aránya a végszámlában. Az elosztóhálózatra csatlakozó fogyasztók közel 15 Ft/köbméter díjat fizetnek átlagosan, ennek több mint fele az elosztóhálózati díj, a fennmaradó részt a szállítás és tárolás díjai teszik ki. Ennek a díjnak a karbantartása viszont rendszeres infláció korrekciót igényel, amely - a villamosenergia-hálózat használathoz hasonlóan - rendszeres időközönként megdobja a végszámlákat.

Végezetül ne feledjük, hogy idáig nettó árakról beszéltünk, vagyis a nem-háztartási fogyasztókat energiaadó is terheli (56 Ft/gigajoule, vagyis 1,90 Ft/köbméter), illetve a tavaly szeptemberben 20% mértékűre emelkedő áfa a háztartási fogyasztók végszámláját dagasztja tovább. Az energiaadó mértékének változtatásáról nincs szó, az adó alól mentesített nem-üzleti fogyasztók adóztatása sincs napirenden. Másfelől elvileg felmerülhetne az áfa mértékének csökkentése, ez az ötlet viszont rendre a fiskális tárca merev ellenállásába ütközik. Így az adók terén nem várhatóak változások.

Ezek után visszatérhetünk az említett 80 Ft/köbméter (nettó) átlagárhoz, amely természetesen eltérő fogyasztói csoportok összevont átlaga. Egyrészt a háztartási fogyasztók közel 85 Ft/köbméter árát rejti, másfelől a nem-háztartási fogyasztók széles körének különböző kategóriáit. A 20-100 köbméter/óra közötti kör 89 Ft/köbméter felett fizet, az 500 köbméter/óra felettiek átlaga hajszál híján 78 forint köbméterenként, a két csoport között lévők pedig 82 Ft/köbméter felett vannak. Mindez természetesen a közüzemi körre vonatkozik, a már szabadpiacon vásárlók fajlagos árai - vételezési sajátosságaik és piacra lépésük időpontjának függvényében - 3-15 %-al alacsonyabbak.

Árarányok

Mindent egybevetve az - egyszerűség kedvéért nevezzük így - ipari fogyasztók helyzete nem könnyű. Míg ugyanis a lakossági fogyasztót nem igazán érdekli, hogy a szomszéd, vagy távoli országokban mennyibe kerül a gáz, az exportőrök pozícióját alapvetően meghatározza nemzetközi versenyképességük. Ezt pedig erősen rombolja, hogy az Eurostat 2007. második félévi előzetes adatai szerint a legkisebb ipari fogyasztói körben (12 ezer köbméter éve fogyasztás) még a ranglista alsó középmezőnyében, az uniós átlag alatt vagyunk, de az emelkedő fogyasztással - és jellemzően ezzel együtt emelkedő energia költséghányaddal - egyre „előkelőbb" helyezéshez jutunk. A legnagyobb fogyasztók körében már csak a németek előznek meg bennünket az áfa nélkül számított földgázárak tekintetében.

Ezzel szemben a háztartási fogyasztók a lista vége felé találhatóak, messze az EU-27 átlaga alatti árakkal. Ez a nyilvánvaló aránytalanság komoly áttételes keresztfinanszírozásra utal.

Mindezt összefoglalva az adódik, hogy amennyiben az év eleji árkorrekció - az előzetes jelzések szerint 5-10% - nem fedezi a háztartási fogyasztói kör ellátásának költségeit, akkor a hiány óhatatlanul ráterhelődik az ipari fogyasztói körre, különösen arra a részre, amely a modellváltáskor szabadpiacra kényszerül. Óvatos becsléssel - a fenti feltevések mentén - legalább 10-20% mértékű áremelés valószínűsíthető számukra.